Lehetővé teszi a készpénzes és a banki forgalmak, a bejövő és kimenő számlák, valamint az adósok nyilvántartását, és a legfontosabb információk elérését, ami ahhoz szükséges, hogy bármikor képben lehessen pénzügyei naprakész állapotával. Tartalmaz egy pénzforgalmakat nyilvántartó rendszert, egy adósokat nyilvántartó rendszert, és egy pénzügyi csoport nyilvántartót.
Rövid ismertető néhány hasznos funkcióról:
Úgy tarthatja nyilván pénzügyeit, hogy az egyes kiadásokat és bevételeket tetszőlegesen csoportosíthatja (pénzügyi csoport nyilvántartó). Például létrehozhatja a következő csoportokat: telefonszámla, tankolás, bérek, lízing, javítás és karbantartás, banki költség, járulékok vagy éppen amit kitalál, és úgy látja jónak, hogy érdemes megkülönböztetni a többi kiadástól vagy bevételtől. Ettől kezdve láthatja, hogy hetente, havonta, évente vagy negyedévente mennyit költött ezekre, illetve ha bevételekről van szó, akkor azt, hogy az egyes bevételi forrásokból mennyi jött be. Ennek alapján mindig láthatja pontosan, hogy miből mennyi bevétele volt, és mennyi kiadása. Ezekkel a funkciókkal akár még a konyhapénz, a ruházkodás, vagy éppen a szórakozásra (ha van) fordított kiadás is vezethető.
(Fejlesztés alatt az a rendszer, amivel vezethetőek a várható beruházások, és a rendszeresen várható kiadások is, amivel látható ha van felhalmozott tartalék, hogy annak esetlegesen még mennyi helye van.)
Amikor a bevételeket vezeti, nyilvánvalóan minden befolyt összeghez tartozik egy számla, amit a vevőnk, vagy megbízónk szerencsés esetben időben és épp olyan értékben rendez, mint ahogy azt kiszámláztuk neki. Ha nem, akkor a program automatikusan felajánlja, hogy a befolyt összeg milyen nyitott számlák kiegyenlítésére vagy részkiegyenlítésére elegendő. Itt tetszőlegesen megadható, hogy éppen melyik számlát, vagy melyik számla egy részét kívánja rendezni. Képes követni a program a számlarendezéseket, és egy két gombnyomással láthatjuk a nyitott számlákat, a részben nyitott számlákat, és a fizetési késéseket is. Pillanatok alatt láthatjuk a kintlévőséget, illetve a várható bevételeket.
Az adósok listájában láthatjuk tartozási sorrendben azokat az ügyfeleinket, akiknek tartozásaik vannak. Gombnyomásra kiírja a program, hogy mikor, milyen számlaszámon milyen összeggel mentek ki számlák, és ezzel szemben mikor történtek rendezések. Pillanatok alatt elkészíthető az egyenlegközlő és fizetési felszólítás a programmal, amit egy PDF dokumentum formájában jelenít meg, amit csak nyomtatni aláírni és postázni kell… (aztán persze várni az utalást).
Az a tapasztalat az adósok nyilvántartásának bevezetésével, és az egyenlegközlők minimális energiaráfordítással történő küldözgetésével, hogy a kintlévőség 2-3 hét alatt a felére, a rendszeres használat során pedig a negyedére csökken! Egyes cégeknél az akár több millió forint megtakarítást is jelenthet!
(Csak a számlázó modullal együtt vásárolható!)